Az arcod és valaki más...

Egész nap könnyezem a megfázás miatt. És ahogy egyre csak folynak le a könnyeim az arcomon, az egyik pillanatban, ahogy letörlöm az egyik könnycseppet, arra gondolok, vajon lesz-e valaha egy picike élet, egy isteni, apró csoda, aki majd helyettem teszi ezt meg...?... Nagyon sokszor eszembe jut, hogy gyerekként, tiniként, azt gondoltam, 28 évesen már biztosan lesz gyermekem. Ehhez képest... Még férjem sincs, nem hogy gyermekem... Egyetemváltás, szülőkről való leszakadás, Kedvestől való eltávolodás. És emberileg nézve ordítani tudnék a fájdalomtól, hogy még mindig egy helyben topogok, de valami érthetetlen, megmagyarázhatatlan módon hálás vagyok! Mindezek ellenére is. Se saját ház, se az azt jelenlétükkel és hangjukkal betöltő gyerekek, se szerető férj, aki egy hosszú nap után átölel. Mégsem vagyok elégedetlen. Mert ha az lennék, nem tudnám a már eddig is megtapasztalt áldásokat, apró csodákat megköszönni Istennek. Nem szégyen, hogy még mindig tanulok. Nem szégyellem, hogy még nincs családom, mert nekem mindenre meg kell érnem. Mennyire utáltam ezt szót... Érés... Istennek különös gondja van rám. Mert az a hivatás, amit választottam, amire hiszem, hogy Ő akar állítani engem, még vár rám. És ha ezt nem veszítem szem elől, nincs okom a szomorkodásra. Egyedül vagyok. Csend van. 15 napja új helyen, egy idegen városban, ami egyre kevésbé tűnik idegennek és félelmetesnek. És nincs gyerek, nincs férj, még kutyám sincs. De Isten JELENléte betölt. Ez az én böjti időszakom. Tele kérdéssel és a jövőre való rácsodálkozással. És bizalommal. És hittel. És örömmel. És vággyal, hogy mindezeket Istenem megadja majd...A KELLŐ IDŐBEN. Mert irgalma és szeretete igen nagy!

Játszóház a kicsiknek

Ma délután farsangi játszóház volt a kicsiknek a lakótelepi "gyülekezeti házban". Nagyon aranyosak és lelkesek voltak. Mielőtt az arcfestés és farsangi álarcok készítése történt volna, Tiszteletes asszonnyal és kis segítőnkkel,a drága kis Emmával eljátszottuk bábokkal (igen,azért ilyen kis esetlen mind,mert én készítettem őket) Noémi és Gyuri történetét,ami nem is az ő történetük.Sokkal inkább szólt Jézusról és a gyermekekről..."Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket,mert ilyeneké a mennyek országa..."A komolyabb rész után persze a "komolytalanabb" következett,ahol az én kezem is -ujjaimtól egészen a könyökömig- maszatos lett.Valami kis bohócot festett az egyik kislány a kezemre,aztán ugye egyre feljebb merészkedett,de a könyökömnél mondtam neki,hogy köszönöm,elég lesz a szív alakú virágokból. :) Nagyon jó kis délután volt,feltöltődtem. És lassan az egészségem is a régi,bár két teljes napot kéne ahhoz feküdni,hogy tökéletesen legyek. De holnap gyerek istentisztelet és várhatóan még egy délutáni igehirdetés is előttem áll,aminek már most nagyon örülök.

Feels like home?

Maybe.

Kolossé 2, 8-15.

Pál apostol ebben a hitvallásszerű részben rámutat arra a három kérdésre, melyet minden istenfélő embernek fel kell tennie élete során.

1. Honnan indultunk?
2. Hol vagyunk most?
3. Mi vár még ránk?

Teszi mindezt azért, hogy kikristályosodjon előttünk mindaz, amire ő a damaszkuszi élménye után egész életét kívánta alapozni.

Lássuk hát ezeket a kérdéseket, az azokra adott válaszokkal együtt, melyek nem csupán pálé, de mindannyiunké lehetnek.

Honnan indultunk?

A tudós elme rögtön biológiai választ ad erre a kérdésre: emberi akaratból, emberi testből, szüleink akaratából. A keresztyén válasz ennél sokkal több és jóval összetettebb: Isten akaratából, aki már azelőtt ismert minket, hogy az anyaméhben megformált volna. Ahogy egy ének sorai is erről tanúskodnak: „Én még mit sem tudtam Rólad, Te már akkor szerettél, anyám méhétől fogva rám gondot viseltél.”

Van azonban valami, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül! Az első emberpár esete, bukása nyomán, mintegy annak következményeként, az ember, akiben Isten a teremtésnél örömét lelte, elbukott – eltávolodott a teremtmény a Teremtőjétől. Oda a tisztaság, oda a bűntelenség. Ezért a helyes válasz a „honnan indultunk” kérdésére: vétkek és bűnök sokaságából.

 Márpedig a bűn, a vétek egyre lejjebb húz minket.

Érezzük-e még ma is, honnan indultunk? Amikor jó szóra nehezen, késve tudunk csak jó szóval felelni, amikor a felénk kinyújtott kolduló kézre segítséget megtagadó mozdulattal reagálunk, amikor megfeledkezünk a szeretet nagy parancsolatának második feléről (jobb esetben csak arról), vajon nem az sejlik fel bennünk, hogy honnan indultunk?

A néha jó- néha rossz ember is ilyen, aki még mindig nem tud továbblépni a „honnan indultam” kérdésétől.

De jön a második kérdés:

Hol vagyunk most?

Mi, akik hitvallásunkban, imádságainkban hisszük és ki is mondjuk, hogy Isten Fiát adta, hogy Általa életünk lehessen, mi ezt felelhetjük erre a kérdésre: Krisztusban, Isten Lelke által életre keltettek.

Pál is erről ír. Azok ellen fordul, akik mást próbálnak tanításként ráerőltetni a Kolosséban élőkre.

„titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűnös valótok körülmetéletlenségében( ez az első kérdés felelete), ővele együtt életre keltett megbocsátva nekünk minden vétkünket.(második kérdés felelete)”

Olyan ez, testvéreim, ha így olvassuk, mint egy „hitbeli gyorstalpaló”. Az ember felteszi magának a kérdést: „honnan indultam?” s már válaszol is rá: „a bűn nyomorúságából”. „Hol vagyok most?” És már mondja is a választ: „Krisztusban, életre keltett emberként.” Azonban korántsem ilyen egyszerű a képlet. Mert a két életszakasz között nem emberi a kapocs. Senki sem képes emberi okoskodással vagy saját akarattal megöldökölni az ó-embert és felöltözni az újat! Ahhoz mindig Isten élő és ható Lelkére van szükség! Az ember képes rádöbbenni arra, honnan indult, mennyi szenny és csalárdság tapad életéhez, de saját erejéből, bármennyire is szeretné, nem képes átlépni a krisztusi útra! Ahhoz mindig a Lélek vezetése kell! Ahhoz egy eleven, élő, szilárd és széttéphetetlen kötelékre van szükség ember és Isten Lelke között!

Tetszett Istennek, hogy emberré legyen Krisztusban. Ez a kulcsa mindennek. Ebben áll a nagy váltságmű: Isten az Ő Egyszülöttjében, Krisztusban, a keresztfára szegezte az adóslevelet. Azt az adóslevelet, amit mi sosem tudtunk volna visszafizetni emberi erőnkből. Amit magunkkal hoztunk, megannyi bűnünket, vétkünket, Isten egyetlen pillanat alatt, Fia halála által eltörölte, megsemmisítette. Egy teológus a régi időkben így fogalmazta meg ennek az adóslevélnek a lényegét:

“Egyszer s mindenkorra jött el

Krisztus, megtalálta örökölt adóslevelünket, amelyet Ádám írt alá. Ő

vetette meg a tartozás kezdetét, mi meg növeltük az adósságot utána

elkövetett bűneinkkel. Az átkot, bűnt, halált és ítéletet hozott.

Mindezt eltörölte Krisztus, és megbocsátotta. Pál kiáltja és mondja:

»A bűn ellenünk szóló adóslevelét megsemmisítette, a keresztre

szegezte.« … Ezt nem valamiféle zugban, rejtekben… tette. Azért,

hogy lássák az angyalok, lássák a hatalmasságok is, lássák a gonosz

démonok is, sőt maga a Sátán is, akik adósokká és elzálogosítottakká

tettek minket, uzsorájuk áldozataivá. Széttépetett az adóslevél, hogy

többé ne támadhassanak minket. Mivel az első széttépetett,

vigyázzunk, nehogy új adóslevél szegeződjön!”

Isten Krisztusban széttépte és megsemmisítette mindazt, ami bűnös, ami emberi, ami elszakít minket a Vele való közösségtől. A „hol vagyunk most” kérdésére tehát merjük bátor hitvallókként ezt felelni: Krisztusban, új emberré teremtve, melytől nagyobb ajándékban nem is lehetne részünk!

De miért történt mindez? Miért könyörült meg Isten a gyarló emberen? Honnan ez a „mégis-kegyelem”? És mi lehet erre a csodára az ember válasza? Ez már a harmadik kérdést foglalja magában:

Mi vár még ránk?

Pál apostol szavain keresztül erre a kérdésre is választ találunk. A bűnbocsánat minden ajándéka, a kegyelem és az örök élet. Ez mind azokra vár, akik képesek kimondani: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” Aki hiszi, hogy a bűnbocsátó Isten arra is képessé teszi Lelke által az embert, hogy többé ne akarjon vétkezni. Milyen áldott dolog rádöbbenni arra, hogy végre tudok többé nem vétkezni. Míg a bűn hatalma alatt él az ember, nem képes nem vétkezni. De a Krisztusban új életre keltett, újjászült Új-ember képes többé nem vétkezni. Mert erő, Istentől nyert erő lesz a birtokában. Mely által újra helyreáll a természetes, a kezdetekben oly tisztán megjelent rend és kapcsolat Isten és ember, Teremtő és teremtmény között.

Fontos feltenni az első két kérdést: „honnan indultunk” és „hol vagyunk most”? De még fontosabb rákérdeznünk arra, hogy Istennek milyen elkészített kegyelmi ajándéka vár még ránk? Adja a Kegyelem Ura, hogy mind a három kérdésre őszinte szívvel, hitbeli bizalommal tudjunk és akarjunk felelni!

Ámen.

Be my Valentine?!

Eddig hidegen hagyott a febr.14. Most azonban megríkat. Bár ez egyáltalán nem tűnik fel, mert egész nap könnyezem a meghűlés miatt. De a holnapi napot már ma "elsiratom". Számomra minden hónap 14. különleges, csodálatos. Mert 3 éve és -holnap- 2 hónapja minden 14-ét egy apró gesztussal, egy az átlagosnál is szorosabb öleléssel, egy őszinte, szerető mosollyal koronáztunk meg. De holnap minden más lesz. Majdnem 200 km választ el a Páromtól, és bár töltöttünk már távol egymástól hónapokat is, mégis elég nehezen viselem, hogy csak telefonon tudunk beszélni egymással. Erős hitem van. Erősen hiszek abban, hogy ha Istennek kedves az életem, az "életünk", akkor megtart minket abban a hármas kötelékben. Ha eleve másképp döntött életemről, akkor azt is elfogadom. Úgy kezdtem ezt az egészet, ahogy azóta is teszem: imádságaimban szüntelenül odaviszem Isten elé ezt a nagy szerelmet, ami 3 év alatt csak erősödött. Részemről mindenképpen. És ahogy kezeinek szorításából és tekintetéből kivettem, részéről is. És most itt vagyok, egyedül, persze mégsem teljesen egyedül, mert Ő, Akire leginkább szükségem van, mindig mellettem van és megerősít. Ez a szerelem pedig, ami most gombócként mardossa a torkom, nem akar lanyhulni. Nem is hagyom. Az őrültek hevével tudok ragaszkodni. Még ennyi pofon után is. Talán éppen azok miatt. És nem ragaszkodnék, ha nem látnám értelmét. De ettől még igenis félek. A hűségben és a szerelemben biztos vagyok. De a távolság -közhelyek ide vagy oda- igenis fáj. Persze ezzel jár a "felnőtt élet". Én itt "dolgozom", ő Pápán, fizikai munkát. És tudom, hogy bugyuta dolog, de akkor is megkérdem tőle minden nap: szeretsz még? És eszembe jut Amy Winehouse, kedvenc énekesnőm dalának címe: 

Will you still love me tomorrow?

Remélem. Szeretném.

:(

A nátha lenyomott.A lehető legrosszabbkor,mert ma délután kórus... :(

Mert te vagy, Uram, a legfenségesebb az egész földön!

 Mert te vagy, Uram, a legfenségesebb az egész földön. (Zsolt. 97,9.)

10 napja vagyok Kaposváron és ez volt az első ige, ami alapján szolgáltam. 

A zsoltár, melyben megszólít minket az ige, minden életszakaszunkban boldog hálaadásra, örvendezésre szólít fel. Csak az képes kimondani, hogy "TE vagy, Uram, a legfenségesebb", aki már átélte életében az isteni szabadítást, gondviselést, kegyelmet és szeretetet. Mi lehet az alapja annak az ünneplésnek, hálaadásnak, amire a zsoltáros szólít fel? Nem kevesebb, mint Isten megjelenése. Milyen csodálatos és milyen nagy áldás, ha Isten megjelenik az emberek között! Persze az Ószövetségben az ember jól tudta, hogy nem lehet megállni Isten szent színe előtt, a Szenttel nem tud az ember akárhogyan kapcsolatba lépni. Ádám elbújt Isten színe elől, Mózes még az arcát is eltakarta, mert félt rátekinteni Istenre. Így van ezzel sokszor a ma élő ember is. Fél rátekinteni Istenre, talán csak az Ószövetség büntető Istenét látják, talán csak saját bűnei állják útját az Istenre való rácsodálkozásnak. "Közelséged mely igen jó nekem" - ezt is a zsoltáros mondja ki, egy másik helyen. Az a zsoltáros, aki nyíltan, őszintén beszélt a nyomorúságairól, keresztjeiről, aki panaszos szavát emelte Isten felé, de ez ugyanaz a zsoltáros, aki képes másokat és saját magát is erre buzdítani: "Örüljetek, ti igazak, az Úrban, magasztaljátok szent nevét!" Mert Isten nem csupán közel jön hozzánk. Mi is megtapasztalhatjuk kegyelmének nagyságát, Lelkének erejét. Válaszolhatunk erre a közeledésre. Isten közel jött az ószövetségi nép tagjaihoz, s közel jött Fia által, Krisztusban minden néphez. Zsidókra, keresztyénekre egyaránt érvényes a bátorítás: "Közeledjetek az Istenhez és Ő közeledni fog hozzátok!" Aki nem meri megtenni az első - a legfontosabb - lépést, talán sosem fogja megtapasztalni annak áldását, hogy valóban Isten a legnagyobb, legerősebb és legfenségesebb az egész földön! Még akkor is így van ez, ha viaszként olvadnak meg a hegyek az Úr előtt! Mert az Úr dicsősége betölti egész életünket, egész lényünket, az egész teremtett világot. Isten közel jön, gondot visel rólunk, de vajon szállásra talál-e köztünk? Ágoston hatalmas felismerése álljon előttünk: "Semmi volnék, én Istenem, ha TE bennem nem volnál." Az az Isten, aki betölti az eget és a földet, be akarja tölteni a mi életünket is. Áldásaival, szerető gondviselésével, minden egyes nap.

Mert Ő a legfenségesebb az egész földön.