Lehetetlen

 

Hála neked, Uram Jézus - ismeretlen szerző

Hála neked, Uram Jézus: 

mindenért, amit megadtál,

mindenért, amit elvettél, 

mindenért, amit megbocsátottál, 

mindenért, amit megakadályoztál, 

mindenért, amit megengedtél, 

mindenért, amit megelőztél, 

mindenért, amit ajándékul adtál, 

a miattam, helyettem, érettem

hordozott keresztedért, és 

a hajlékért, amit a mennyben 

nekem elkészítettél.

El nem múló örök hála neked, 

Uram Jézus, hogy engem is

szeretetedbe fogadtál!

Hűtlen és hűséges pásztorok

 

Ezékiel 34,9-10a

“Ezért ti, pásztorok, halljátok meg az Úr igéjét! Így szól az én Uram, az Úr: Én most a pásztorok ellen fordulok, és számon kérem tőlük a nyájamat.”

 

Szó szerinti és átvitt értelemben is meghatározó a pásztorkodás a Szentírásban. Szó szerint azért, mert megélhetési forrásként alapvető munkának számított, átvitt értelemben pedig a vezetők, szolgálattevők is annak számítottak. A mai szakasz, a 34. fejezet, kiábrándítóan kezdődik, majd páratlan isteni ígérettel folytatódik - az már a holnapi rész lesz, ma még a szomorú valóság áll előttünk. Böjti időben járva, Istenünk nekünk is ugyanolyan lelkülettel szól, mint a prófétai korban, ugyanúgy üzen, mérlegre tesz, felénk fordul / csak remélem, hogy nem ellenünk / és bizony bennünket is számon kér.

Nem hiába írja János az első levelében: nagyobb a mi szívünknél és mindent tud -> a jót is, amivel nem szabad kérkednünk, de a rosszat is, a bűnt, amit oda kell vinni Elé!

Amíg a jó pásztor megérkezik és elkezdi uralkodását, Isten nem hagyja szó nélkül a hűtlen pásztorok lelkületét, “munkásságát”. Sok rosszat megtudunk a vezetőkről, akikre sokak bízattak. Azért mondjuk így, mert társadalmi-és vallási vezető rétegnek egyaránt szól ez a szakasz. Egy bibliamagyarázó így fogalmaz: Ezékiel idejében a pásztorok ragadozókká váltak. Ezt a ragadozói hozzáállást részletezi a próféta, s mielőtt - nem is olyan sokára - a kettős örömhírről beszélne: 1) jön a jó pásztor, ki megemlékezik az elfeledtekről, 2) Isten a kőszív helyére hússzívet ad, új szív és új lélek lesz az Úr ajándéka Övéinek, előtte még itt a fájó, kemény valóság:

a pásztor magát legelteti. Nem foglalkozik a rá bízott nyájjal. Legyen szó királyról, papról, prófétáról, vagy akár a legszűkebb körre, a családra gondolva, a családfőről, mindig veszély és kísértés ez: magam legeltetem, az én igényeim, az én szükségleteim fontosak, minden egyéb csak ezután jön (már ha jön). Istennél viszont ez teljesen másként van! Ő soha nem egyénben, mindig közösségben gondolkodik! Képzeljünk magunk elé egy táblát, aminek egyik oldalán az Ezékiel 34-ben olvasható hűtlen pásztorok szerepelnek, belőlük is néhány kicsit sem kedves fogalom: hűtlenség, korrupció, zsarnokság, kizsákmányolás, énközpontúság, hatalmi visszaélések, önzés, ravaszkodás. Van azonban a táblának másik oldala is, ahol a János 10 alapján ezek találhatók: szeretet, gondoskodás, bizalom, oltalom, vezetés, hűség, támasz, önfeláldozás, elköteleződés, jövőkép. Míg az egyik oldalon azt látjuk, hogy az én mindig sokkal fontosabb, mint mások, addig a másik oldalon éppen fordítva van ez. A másik oldal, János 10, a jó pásztort állítja elénk, példaként. Ő nem hűtlen pásztor. Ő ismeri, szereti, vezeti, óvja a rá bízott nyájat. Nevén szólítja azt, aki rá van bízva, az pedig meghallja és követi hangját. Jézus önvallomásában megtaláljuk mindazt, ami a mai szakaszban, szakaszból hiányzik. Isten rendje, szándéka, terve nem ez. Fel is emeli ellene szavát. Szól, fordul, számon kér, de majd kegyelmez is. Többé ők maguk nem lehetnek pásztorok, de lesz pásztor felettük!

Szomorú belegondolni, hogy ezek a pásztorok a prófétai korban duplán, sőt triplán is kudarcot vallottak: 1) hűtlenek Istennel szemben 2) hűtlenek a nyájjal szemben 3) hűtlenek saját magukkal szemben, hiszen képtelenek saját hivatásukat, szolgálatukat betölteni. Arcul köpik saját elhívásukat. Valaki - a LEGnagyobb - odaállította őket, ahol segíteni, vezetni, támogatni, példává válni kellett volna, de elbuktak, mert épp az ellenkezője valósul meg; a 10. versben ezt találjuk: megeszik a nyájat. Sok Ezékiel prófétánál a képes beszéd. Sok hasonlatot, példázatot használ - mai szakaszunk is ilyen. Kizsigerelik, leuralják, semmibe veszik azokat, akikről gondoskodni kellene, mert ez lenne Isten célja velük. A másikkal, a másikért lenni. Ehhez képest a kegyetlen valóság ez: erőszakosan és kegyetlenül uralkodnak rajtuk.

Préda lett a nyáj. S ebben hatalmas felelőssége volt a pásztoroknak, akik hagyták, engedték ezt, hogy ez az állapot beállhasson. A pásztor őriz, felügyel, elhárítja a veszélyt, terelget, szeret, törődik, gondoskodik a keze alatt lévőkről. Hogy mi a valóság akkor? A vezetők korruptak, a nép nyomorog. S mi van a kettő között? Hol tud ez a kettő úgy összekapcsolódni, hogy abból gyógyulás legyen? Isten terve, kegyelme és jósága a kapocs, mert ez az állapot még nem a vég! Nagyon mély, fájdalmas és kilátástalan ez a helyzet, de Isten már látja azt, amit a hűtlen pásztorok és a nyomorúságban rekedt nép még nem: LESZ változás. Ez a változás Isten akarata. Ő maga jön el népe közé. Erről már a folytatás beszél, a 11. verstől.

A mai szakaszunk nagy szava a hűség. Hűség Istenhez, másokhoz, önmagunkhoz, a szolgálatunkhoz. Sokféle jelzőt aggatunk másokra és magunkra is. Ha most csak egyetlen szót, jelzőt lehetne, vajon a hűség lenne az? Adja Istenünk, hogy soha ne hűtlen, hanem mindig hűséges pásztorai lehessünk, akiket használni tud és fog is üdvözítő tervében! Ámen