Mit gondoltok a Krisztusról?

 

„Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia? Ezt felelték: Dávidé.." (Máté 22,42)

Gondolatban egy evangélizációs istentiszteleten ülök, sok kereső, érdeklődő ember között. Az igehirdető lelkész még nem érkezett meg, igazából senki nem tudja, mi fog ma itt történni. Vagyis van néhány ember, aki pontosan tudja: itt ma életek változhatnak meg, a szomorkodók megújult örömmel térhetnek majd haza, sokan rátalálhatnak életük valódi céljára és értelmére. Megérkezik a várva várt igehirdető, akiről talán némelyek azt feltételezik, hogy a mai este központi alakja, ám éppen róla kezd el beszélni, egyetlen kérdést feltéve: Mit gondoltok Krisztusról? A hallgatóság kap néhány másodpercet, hogy a szívében, gondolataiban válaszolhasson, aki szeretne, a feltett kérdésre. Bizonyára akad olyan, aki azt feleli (de csak benn, magában, a belső szoba csendjében): én ugyan semmit, vagy alig valamit, hiszen nem ismerem Őt, bár már hallottam Róla korábban. Bizonyára akad olyan is szép számmal, aki a lelkész helyett tudná sorolni, kicsoda ez a Jézus, micsoda páratlan tulajdonságokkal is bírt itt a földi úton járva!

A mai szakasz igazi nagy kérdése pontosan ez. Ennyi és nem több: Mit gondolsz Krisztusról? Kicsoda neked ez a Krisztus? A mindenkori tanítványokat is utoléri ez a kérdés, mert az életünket határozza meg. Ki neked Krisztus? Egy híres történelmi személy? Netán életed Megváltó Ura? Számomra Péter válasza a legszebb erre a kérdésre: “Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Micsoda bizonyságtétel! Arról vall itt Péter, hogy aki előtte áll, nem más, mint Isten nagy ajándéka az emberiségnek. Arról vall, hogy aki az ő életét megváltoztatta, képes megváltoztatni bárki életét a földön! Ezen áll vagy bukik egész életünk: kinek mondjuk Őt? Kinek tartjuk Krisztust? Földi őse a nagy király, akit minden zsidó ismert, akire nézve megígértetett a megváltás: Dávid. Azért mondják, hogy Ő Dávidé. Isteni eredete, az Atyától való alászállása azonban már egyáltalán nem ilyen bizonyos-legalábbis sok írástudó és farizeus így vélekedett Jézusról. Egy egyszerű ács fia ugyan hogyan bírhatna isteni erővel? A zsidók szemében a legnagyobb istenkáromlás az volt, ha valaki azt mondta magáról, hogy bizony ő Istentől való. Jézus ezt a tényt számtalan alkalommal bizonyította is, mégis akadtak rengetegen, akik ezt támadták. Kinek mondjuk Krisztust? Erőnek, Hatalomnak, Kegyelemnek, Isten Ajándékának? Milyen szépen írja a prófécia: “Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézsaiás 9,5.) Adja Isten, hogy meg tudjuk válaszolni, kicsoda nekünk Krisztus! Ámen.

Aranylakodalom

Alapige: 2 Kor. 3,18.

Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. 

 

Kedves Házaspár, Kedves Ünneplő Sereg!

1973. június 20-án, Budapesten, ezzel az igével indított el benneteket dr. Költő Gyula Nagytiszteletű úr: Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.

Akkor arról hallhattatok egy hozzátok igen közel álló ajkáról, hogy mennyire szükséges ez az át/elváltozás, hogy megy végbe és milyen eredményt, áldást hozhat az életetekbe, közös utatokba. Ha nem is emlékeznétek már rá, akkor is szem előtt lehet az elhangzott esketési igehirdetés, hiszen méltó helyet kapott Nagytiszteletű Költő Gyula lelkipásztor írásban is megjelent prédikációs kis kötetében.

Ma, az 50. házassági évfordulón nyugodt szívvel elmondhatnám az épp a sorban 50. esketési beszédet a kis könyvből, mégsem így teszek. Hiszen mennyi minden történt azóta, 50 év elteltével veletek, bennetek, körülöttetek!

Az ige változásról, elváltozásról beszél, ezt ti is megéltétek az elmúlt 50 év alatt. Változott az a sereg, az a kis csapat is, amely veletek ünnepel, amely titeket köszönt és értetek, a közös útért ad hálát Istennek. Talán ti magatok is sokat, sok dologban változtatok, de hogy az átélt közös idő alatt összecsiszolódtatok, egészen bizonyos. Nekem személyesen is nagy öröm volt hallani arról, hogyan éltétek meg ezt a fél évszázadot. Beszéltetek, meséltetek a kezdetekről, a jegyesség idejéről, az esküvőt megelőző szomorúságról, hogy sajnos kevesebben ünnepeltetek, mint amennyien szerettetek volna. Jó volt hallani arról, ami sokaknak nem sikerül, nektek mégis megadta Istenünk: egy nap se ment le a ti haragotokkal, ahogy a Bibliában Isten is ezt kéri Övéitől, Pál apostol tolmácsolásában. Szándékosan külön-külön kérdeztelek benneteket arról, ami a szívetekben van a közös úttal kapcsolatban. Éppen ezért volt különösen is jó azt hallani, hogy csaknem teljesen ugyanúgy vallottatok mindarról, amit átéltetek.

A Mindenható Isten, aki ezt az 50 évet szeretetével kísérte végig, megadta Nektek azt az áldást, amiről ti is vallottatok: mindent meg tudtatok és meg is tudtok beszélni. Amikor egyikőtök gyengébb volt, a másik tudott erősebb lenni, és ez oda-vissza működött. Mindketten úgy álltatok Isten színe elé 50 éve, hogy az, amire áldást kértek, egyszeri és megismételhetetlen. Ezt az egymás melletti elköteleződést akarta és tudta kegyelmével és szeretetével megáldani Isten. Bővült a család 3 gyermekkel, majd unokákkal is, ők most mind veletek együtt adnak hálát a fél évszázad sok örömteli pillanatáért. Rátok kifejezetten igaz a jézusi felismerés: Amivel csordultig van a szív, azt szólj a száj. Szólta 1973 előtt már 2 évvel is, jegyességetek idején, szólta abban a bizonyos 73-as szép esztendőben és szólja szívetek teljességét őszintén, de soha nem bántóan azóta is.

Adjatok ma újra hálát Istennek a közös út minden percéért! Tegyétek úgy, ahogy- hiszem, gyakran tettétek is: hálát adtatok a társért, a másikért a Teremtőnek! Adjatok hálát azokért, akikkel Isten a közös út kezdetén gazdagított, s azokért is, akik azóta álltak mellettetek örömben és bánatban! Adjatok hálát és emlékezzetek! Sokat prédikálok e kettőről, mert hiszek abban, hogy mindegyik ugyanolyan fontos: emlékezni és emlékeztetni. Isten példává akar tenni benneteket. Azért áld meg, hogy áldássá legyetek szeretteitek és környezetetek életében! Emlékezés és emlékeztetés nélkül ez nem megy! Emlékezzetek a sok segítségre, melyet a közös út elején kaptatok, mikor szüleitek is azon fáradoztak, hogy minden gördülékenyebb, örömtelibb, könnyebb legyen! Adjatok hálát mindig, mindenért! Fontos szám a Bibliában az 50. Jelent Lélek-áradást, isteni közelséget, jelenlétet, felülről történő meglátogatottságot, változást. Kapaszkodjatok ebbe az isteni hűségbe, Lelke erejébe, mindenütt jelenvalóságába! Mert ha így tesztek, valóság lesz a közös út folytatásában is az, amiről Pál beszél: szemlélni fogjátok az Úr dicsőségét és az Úr képére formálódtok, napról-napra, dicsőségről dicsőségre!

Így legyen! Ámen.

 

Eskü, fogadalom

 

Kedves Házaspár!

 

Ígéritek-e, fogadjátok-e az Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök, igaz Isten színe előtt, hogy az 50 évvel ezelőtt tett fogadalmatokat hűen megtartjátok? Hogy akinek most Isten színe előtt kezén vagytok, szeretitek? Hogy szeretetből lettetek egymás segítőtársai, Isten törvénye szerint? Fogadtok-e egymásnak továbbra is hűséget, megelégedést, hosszútűrést? Elszenveditek-e egymást szeretetben, kitartotok-e egymás mellett egészségben, betegségben, boldog, boldogtalan állapotban?

Ha igen, feleljétek: Ígérem és fogadom!