Csak Istennél...

Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. Zsoltárok 62.2

Valóban? Valóban. Vagyis...vannak pillanatok,amikor úgy érzem,máshol is képes vagyok elcsendesedni.De az csak ideig-óráig tart.Nekem pedig soha nem volt elég semmi,ami ideig-óráig való volt csupán.Ilyen témában-talán-nem szégyen,ha mohó vagyok.Templomban,temetőben,szerelmesem pillantásában,a meleg baráti kézfogásban,bárhol,csak legyen benne Ő is.Mert ettől félek a legjobban:olyan helyen keresni a boldogságot,az állandóságot, a nyugalmat és a csendességet,ahol Ő nincs.Isten nélkül üres és lapos minden.Isten nélkül valóban az van,amit a prédikátor is ír:"Minden hiábavalóság."Fáj ez a szó.Hiábavalóság.Fáj,ha valamit hiába mondok,teszek,érzek.Ettől nagyobb ürességet ritkán éreztem.Néha a csendben is üresség van.Egészen addig,míg egy erő meg nem tölti ezt a vákuumot.Valamivel,ami megmarad.Ami nem csak ideig-óráig az enyém,hanem el is raktározhatom.Luther nagy kérdése volt: Wie bekomme ich einen barmherzigen Gott?(Hogyan jutok el a kegyelmes Istenig?) Azóta eltelt jó pár száz év,de a kérdés ott feszül mindenkiben,aki keresi Őt.Hogyan lehetek még közelebb Hozzá? Egyedül hit által,szava és Lelke segítségével.Mely betölt.Ha betölt.De jaj nekem,ha mégsem.Mert akkor aztán minden hiábavalóság.Én már tudom,hogy jutottam el a kegyelmes,irgalmas Istenig.Azt is tudom,hogyan maradhatok meg Benne,Mellette,Általa.Néha mégis olyan nehéz.De tudom,hiszem,vallom: Egyedül Istennél csendesül el lelkem,egyedül Tőle kapok segítséget.Máshonnan hiába várnám,máshol hiába keresném a csendet.Máshol hiábavalóság.

Köszönöm,Kegyelem Istene,hogy Te vagy a ragyogó Fény,Aki minden sötétségen átragyogsz! Köszönöm,hogy a félelem és csüggedés sötétjéből Rád mindig feltekinthetek! Legyen Tiéd a dicsőség most és örökkön!

Garou,a nagy

Fele-barát...

Az idővel valóban minden megváltozik. Ebben a változásban van azért derű is. Példának okáért,amikor egy felebarátról kiderül,hogy lehetne jó barát is,mert élvezed a társaságát,érdekes és kellemes embernek tartod.Csakhogy fiú.És köztudott a közhely: fiú és lány között barátság nincs.De "fele-barátság" van!"Nem tudod,mit hoz a holnap,nem tudod,mi lesz veled"-hogy a sanzont idézzem,és biz'így van ez!Én azért reménykedem abban,hogy ami jól indult,jól is folytatódik majd.Csak az a nagy szám...azt kéne visszafogni...És tényleg hallgatni,amikor annak van ideje....Csak tudnám ""megérezni",mikor jön el az az idő...

A barát...

A barát.De nem ám az akármilyen!Az igazi,a nagybetűs BARÁT.Aztán egyszer minden megszakad.Az idők pedig gonoszak.Ami csodálatos,építő,megismételhetetlen,egyedi volt,nem térhet vissza.Marad az emlék,de az is csak halvány mása lehet annak,amit átéltél.És magad maradsz.Vársz,vágyakozol,hátha jön valaki,aki enyhíti a fájdalmat,a magány sebét,de nincs senki,aki akár meg is közelítené.A barát...Akivel olyan csodát is átéltél,amilyet azelőtt és azóta senkivel sem.A barát....Aki nagyon hiányzik...De az a görcs,ami azon a bizonyos kötélen hónapok óta makacsul megvan,nem akar kioldódni...Talán éppen a másikra lenne szükség hozzá...De az idők gonoszak...Nincs jelzés,nincs hír,nincs semmi...Csak a magány,az állandó társ...A hiány....Az ő hiánya....