Szent harcunkban, mely ránk van bízva itt,
Ki fog megállni, győztes vaj‘ ki lészen?
Reánk zúdítja ádáz hadait
Bősz ellenségünk álnokul s merészen.
Erő mit ér, mit ér a bölcsesség,
Ész és tudás e harcban nem elég,
Csak egy a fegyver, mely a küzdést bírja,
A Lélek éles kardja: „Meg van írva!“
Ó nézd, miként küzd Mesterünk vele,
S meggyőzi a kísértőt a pusztában,
Mint veszt csatát ádáz ellenfele
Ott az utolsó nagy haláltusában!
Csodálatos, példátlan küzdelem,
Mocsoktalan, felséges győzelem!
Mi volt, mi Sátánt megfutásra bírta?
A Lélek éles kardja: „Meg van írva!“
Dicső Urát híven követve küzd
a kis sereg, mit vérével megváltott,
Bűn és kísértés száz veszélye közt
Halad tovább, meggyőzve a világot.
Mi tartja fenn az Úr kis csapatát?
Mi ád erőt, megnyerni a csatát?
Mi az, mi küzdni, győzni megtanítja?
A Lélek éles kardja: Meg van írva!“
Szólott az Úr – s a csillagezres ég
Ím létrejött a semmiség ködébül,
Szól majd az Úr – s tűzláng között elég
Ez a világ és romjain új épül.
Ily szónak ellenállni hát ki mer,
Melytől világok lesznek s múlnak el? !
Boldog, ki remélve, várva, bízva,
Erősen áll e sziklán: „Meg van írva!“
Isten maga mondá ki az Igét,
S ki elveti, Istent csúfolja meg,
Higgy az Igében, s oszlik a setét,
S fut a gonosz, ki úgy óhajtja veszted.
De megbotolsz, s el is bukol hamar,
Célt és irányt sötét homály takar,
Előtted örvény szörnyű torka nyitva,
Ha nincs veled e fáklya: „Meg van írva!“
Ne hidd, hogy tán Istent szolgálhatod,
Ha nem Igéje kormányozza lelked!
Amíg szava szívedbe nem hatott,
Távol vagy Tőle, sőt még meg sem lelted.
A hit számára nincsen más alap,
Az Ige csak, mely volt , van és marad,
A szolgálat azokra van csak bízva,
Kik ettől el nem állnak: „Meg van írva!“
*
Isten trónjánál áll a szent sereg,
Fehér ruhában, pálmaág kezében,
Kies mezőn, hol hűs forrás cseveg
Legelteti a Bárány őket szépen.
Üldözte egykor Sátán vad dühében,
De hittek ők az Isten Igéjében,
Mint győztesek szálltak alá a sírba,
S végső szavuk is ez volt: „Meg van írva!“
Kühn B. után németből Vargha Gyuláné
