Tanultam már eleget. Nyolc év elemi, négy év gimnázium, öt és fél év teológia, aztán újabb három és fél év teológia. És jött a gyakorlat egy városi gyülekezetben. Somogyország szívében. Messze a családtól, messze a Kedvestől, de még a barátoktól is. Tanultam már eleget. De ez a hét hónap is a tanulásról szólt, szól ma is. Forgatva a Szentírást egyre több dolgot tudtam meg a somogyi életről, emberekről, de saját magamról is. Hiszem, hogy sokat tanultam az itt lévő emberektől. Szeretetet, alázatot, bátorságot, tiszteletet. Mindazt, amire jó lesz évek múlva lelkészként majd visszaemlékezni. Eleinte nagyon keserédes íze volt számban az ittlétnek. Nehezen tudtam megtalálni a helyem, holott úgy tűnt, már az első percben "megszerettettem" magam a nénikkel, bácsikkal, presbiterekkel, gyerkőcökkel. Jobban mondva Isten úgy intézte, hogy megszeressenek, elfogadjanak itt. Most lassan vége a gyakornokságnak. Jön a segédlelkészi év, holnap már azt is fogom tudni (talán), hogy maradok-e itt vagy esetleg elég volt ennyi belőlem?... Ki tudja?... :)
Újra előttem a kérdés: mit adott ez a hét hónap? Szívósságot. Hogy ne nyávogjak annyit a távolság miatt, mert a szeretetben nincs távolság. Reményt. Arra nézve, hogy az én Atyám mindent pontosan úgy rendez, ahogy jónak látja, s amiből nekem is javam származik. Erőt. Akkor, amikor a sírás kerülgetett, mert minden összegyűlt, amikor jó lett volna anyai ölben megbújni, de lassan harminc felé ez már egyáltalán nem illő... :) Tanultam már eleget. De még mindig van mit tanulni. És ha jó úton haladok, akkor erre lesz is még alkalmam. Akár itt, akár máshol, de biztosan lesz még tanulnivaló.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése