Nem könnyű egy hatalmas létszámú temetés után beesni a játszóházba és átvenni a hangulatot. Nagyon nem. A szívem a torkomban volt, mikor felolvastam az igencsak hosszúra nyúlt búcsúszöveget. Roma családról lévén szó, mindenki búcsúzott mindenkitől. Nem is volt probléma...a versig...Ott aztán én is úgy éreztem, a menten elbőgöm magam. Egyébként is elég rossz pár nap után vagyok, de ez a mai alkalom nagyon kellett, azt érzem. Megerősödtem. Annyira emberi és annyira közeli volt a 29 éves fiú utolsó földi útján való részvétem. És az a zene, amit a komplett zenekar húzott...Szívbe markoló volt az egész! De megint zengett a lelkem mélyéről: "Egyedüli reményem, Ó Isten, csak TE vagy!" És a kezem ugyan fázott, de az arcom és a szívem melegítette az Isten. A márciusi napfényen keresztül, amiért újfent hála, hála! Furcsán hangzik, de a hitemben is sokat erősít, segít ez a temetési kántorkodás. Pulzáló ereje van! Sosem gondoltam volna, hogy ezt így le fogom írni, de ez van: szeretem! Nem munka, hivatás! Ez is egy bizonyságtétel. Hogy bár a szíved megszakad, mégis van hová feltekinteni!! Áldott alkalom minden egyes temetés, mert a búcsúban ott van a "van tovább" reménye is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése