A gyertya lángja...

Ma újra Alfa volt. Alfa kurzus. A hittel ismerkedőknek. És még mindig égett előttem a három gyertya közül az egyik. Vacsora után szemeztem egy darabig vele. Árva kis gyertyaláng... És rájöttem,, hogy én magam is az vagyok. Mert amint éri egy kis külső hatás, máris mocorog, háborog, ide-oda mozdul, szinte táncra kél. De ha nincs semmi mellette, ha nem fújják, nem érintik, megnyugszik, lecsendesedik, mint vihar után a tenger vize. Mióta Kaposváron vagyok, immár egy hónapja, egyre jobban élvezem azokat a letisztult, tápláló időszakokat, amikor semmilyen külső hatás nem ér. Természetesen nagyon szeretek emberek közt lenni, pezsegni, beszélni, mosogatni (akkor is, ha más szeretne), de nagy áldás átélni ezt a "szélcsendet". Én is gyertyaláng vagyok. Jó, ha az én lángom is felpezsdül, ha vannak körülöttem, akik táplálják ezt a lángot. De az is nagyon jó és hasznos, amikor nincs más, csak ez a kis láng, árván, magában. De sosem egyedül! Mert valaki táplálja ezt a lángot! Isten az. Aki meggyújtott, aki ráébresztett arra, milyen nagy áldás rejlik abban, ha tudok és akarok is Rá hagyatkozni. Nagyon élvezem az itt eltöltött napokat. Nincs idegeskedés, nincs ajtócsapkodás, csak a csend van, Isten közelsége és a "magány nélküli egyedüllét", itt, a tetőtéri kis lakomban. Most nagyon jó. És végre a tavasz is beköszöntött. Nehezen, de ideért. Hálás vagyok. Nagyon. És édesanyám is érkezik. Két hónap után pénteken végre újra látom, átölelhetem, megpuszilhatom. Szégyen, nem szégyen: anyás vagyok. Lassan 28 évesen is. És ezt a kötődést soha nem akarom "kinőni"! Se a hitet. Se a vágyakozást. Se a "borzasztóan szeretlek" érzését.

 Kérlek, Uram, vigyázz a lángocskámra! Tápláld azt, szüntelen!