Hála neked, Uram Jézus - ismeretlen szerző

Hála neked, Uram Jézus: 

mindenért, amit megadtál,

mindenért, amit elvettél, 

mindenért, amit megbocsátottál, 

mindenért, amit megakadályoztál, 

mindenért, amit megengedtél, 

mindenért, amit megelőztél, 

mindenért, amit ajándékul adtál, 

a miattam, helyettem, érettem

hordozott keresztedért, és 

a hajlékért, amit a mennyben 

nekem elkészítettél.

El nem múló örök hála neked, 

Uram Jézus, hogy engem is

szeretetedbe fogadtál!

Hűtlen és hűséges pásztorok

 

Ezékiel 34,9-10a

“Ezért ti, pásztorok, halljátok meg az Úr igéjét! Így szól az én Uram, az Úr: Én most a pásztorok ellen fordulok, és számon kérem tőlük a nyájamat.”

 

Szó szerinti és átvitt értelemben is meghatározó a pásztorkodás a Szentírásban. Szó szerint azért, mert megélhetési forrásként alapvető munkának számított, átvitt értelemben pedig a vezetők, szolgálattevők is annak számítottak. A mai szakasz, a 34. fejezet, kiábrándítóan kezdődik, majd páratlan isteni ígérettel folytatódik - az már a holnapi rész lesz, ma még a szomorú valóság áll előttünk. Böjti időben járva, Istenünk nekünk is ugyanolyan lelkülettel szól, mint a prófétai korban, ugyanúgy üzen, mérlegre tesz, felénk fordul / csak remélem, hogy nem ellenünk / és bizony bennünket is számon kér.

Nem hiába írja János az első levelében: nagyobb a mi szívünknél és mindent tud -> a jót is, amivel nem szabad kérkednünk, de a rosszat is, a bűnt, amit oda kell vinni Elé!

Amíg a jó pásztor megérkezik és elkezdi uralkodását, Isten nem hagyja szó nélkül a hűtlen pásztorok lelkületét, “munkásságát”. Sok rosszat megtudunk a vezetőkről, akikre sokak bízattak. Azért mondjuk így, mert társadalmi-és vallási vezető rétegnek egyaránt szól ez a szakasz. Egy bibliamagyarázó így fogalmaz: Ezékiel idejében a pásztorok ragadozókká váltak. Ezt a ragadozói hozzáállást részletezi a próféta, s mielőtt - nem is olyan sokára - a kettős örömhírről beszélne: 1) jön a jó pásztor, ki megemlékezik az elfeledtekről, 2) Isten a kőszív helyére hússzívet ad, új szív és új lélek lesz az Úr ajándéka Övéinek, előtte még itt a fájó, kemény valóság:

a pásztor magát legelteti. Nem foglalkozik a rá bízott nyájjal. Legyen szó királyról, papról, prófétáról, vagy akár a legszűkebb körre, a családra gondolva, a családfőről, mindig veszély és kísértés ez: magam legeltetem, az én igényeim, az én szükségleteim fontosak, minden egyéb csak ezután jön (már ha jön). Istennél viszont ez teljesen másként van! Ő soha nem egyénben, mindig közösségben gondolkodik! Képzeljünk magunk elé egy táblát, aminek egyik oldalán az Ezékiel 34-ben olvasható hűtlen pásztorok szerepelnek, belőlük is néhány kicsit sem kedves fogalom: hűtlenség, korrupció, zsarnokság, kizsákmányolás, énközpontúság, hatalmi visszaélések, önzés, ravaszkodás. Van azonban a táblának másik oldala is, ahol a János 10 alapján ezek találhatók: szeretet, gondoskodás, bizalom, oltalom, vezetés, hűség, támasz, önfeláldozás, elköteleződés, jövőkép. Míg az egyik oldalon azt látjuk, hogy az én mindig sokkal fontosabb, mint mások, addig a másik oldalon éppen fordítva van ez. A másik oldal, János 10, a jó pásztort állítja elénk, példaként. Ő nem hűtlen pásztor. Ő ismeri, szereti, vezeti, óvja a rá bízott nyájat. Nevén szólítja azt, aki rá van bízva, az pedig meghallja és követi hangját. Jézus önvallomásában megtaláljuk mindazt, ami a mai szakaszban, szakaszból hiányzik. Isten rendje, szándéka, terve nem ez. Fel is emeli ellene szavát. Szól, fordul, számon kér, de majd kegyelmez is. Többé ők maguk nem lehetnek pásztorok, de lesz pásztor felettük!

Szomorú belegondolni, hogy ezek a pásztorok a prófétai korban duplán, sőt triplán is kudarcot vallottak: 1) hűtlenek Istennel szemben 2) hűtlenek a nyájjal szemben 3) hűtlenek saját magukkal szemben, hiszen képtelenek saját hivatásukat, szolgálatukat betölteni. Arcul köpik saját elhívásukat. Valaki - a LEGnagyobb - odaállította őket, ahol segíteni, vezetni, támogatni, példává válni kellett volna, de elbuktak, mert épp az ellenkezője valósul meg; a 10. versben ezt találjuk: megeszik a nyájat. Sok Ezékiel prófétánál a képes beszéd. Sok hasonlatot, példázatot használ - mai szakaszunk is ilyen. Kizsigerelik, leuralják, semmibe veszik azokat, akikről gondoskodni kellene, mert ez lenne Isten célja velük. A másikkal, a másikért lenni. Ehhez képest a kegyetlen valóság ez: erőszakosan és kegyetlenül uralkodnak rajtuk.

Préda lett a nyáj. S ebben hatalmas felelőssége volt a pásztoroknak, akik hagyták, engedték ezt, hogy ez az állapot beállhasson. A pásztor őriz, felügyel, elhárítja a veszélyt, terelget, szeret, törődik, gondoskodik a keze alatt lévőkről. Hogy mi a valóság akkor? A vezetők korruptak, a nép nyomorog. S mi van a kettő között? Hol tud ez a kettő úgy összekapcsolódni, hogy abból gyógyulás legyen? Isten terve, kegyelme és jósága a kapocs, mert ez az állapot még nem a vég! Nagyon mély, fájdalmas és kilátástalan ez a helyzet, de Isten már látja azt, amit a hűtlen pásztorok és a nyomorúságban rekedt nép még nem: LESZ változás. Ez a változás Isten akarata. Ő maga jön el népe közé. Erről már a folytatás beszél, a 11. verstől.

A mai szakaszunk nagy szava a hűség. Hűség Istenhez, másokhoz, önmagunkhoz, a szolgálatunkhoz. Sokféle jelzőt aggatunk másokra és magunkra is. Ha most csak egyetlen szót, jelzőt lehetne, vajon a hűség lenne az? Adja Istenünk, hogy soha ne hűtlen, hanem mindig hűséges pásztorai lehessünk, akiket használni tud és fog is üdvözítő tervében! Ámen

 

Mit gondoltok a Krisztusról?

 

„Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia? Ezt felelték: Dávidé.." (Máté 22,42)

Gondolatban egy evangélizációs istentiszteleten ülök, sok kereső, érdeklődő ember között. Az igehirdető lelkész még nem érkezett meg, igazából senki nem tudja, mi fog ma itt történni. Vagyis van néhány ember, aki pontosan tudja: itt ma életek változhatnak meg, a szomorkodók megújult örömmel térhetnek majd haza, sokan rátalálhatnak életük valódi céljára és értelmére. Megérkezik a várva várt igehirdető, akiről talán némelyek azt feltételezik, hogy a mai este központi alakja, ám éppen róla kezd el beszélni, egyetlen kérdést feltéve: Mit gondoltok Krisztusról? A hallgatóság kap néhány másodpercet, hogy a szívében, gondolataiban válaszolhasson, aki szeretne, a feltett kérdésre. Bizonyára akad olyan, aki azt feleli (de csak benn, magában, a belső szoba csendjében): én ugyan semmit, vagy alig valamit, hiszen nem ismerem Őt, bár már hallottam Róla korábban. Bizonyára akad olyan is szép számmal, aki a lelkész helyett tudná sorolni, kicsoda ez a Jézus, micsoda páratlan tulajdonságokkal is bírt itt a földi úton járva!

A mai szakasz igazi nagy kérdése pontosan ez. Ennyi és nem több: Mit gondolsz Krisztusról? Kicsoda neked ez a Krisztus? A mindenkori tanítványokat is utoléri ez a kérdés, mert az életünket határozza meg. Ki neked Krisztus? Egy híres történelmi személy? Netán életed Megváltó Ura? Számomra Péter válasza a legszebb erre a kérdésre: “Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Micsoda bizonyságtétel! Arról vall itt Péter, hogy aki előtte áll, nem más, mint Isten nagy ajándéka az emberiségnek. Arról vall, hogy aki az ő életét megváltoztatta, képes megváltoztatni bárki életét a földön! Ezen áll vagy bukik egész életünk: kinek mondjuk Őt? Kinek tartjuk Krisztust? Földi őse a nagy király, akit minden zsidó ismert, akire nézve megígértetett a megváltás: Dávid. Azért mondják, hogy Ő Dávidé. Isteni eredete, az Atyától való alászállása azonban már egyáltalán nem ilyen bizonyos-legalábbis sok írástudó és farizeus így vélekedett Jézusról. Egy egyszerű ács fia ugyan hogyan bírhatna isteni erővel? A zsidók szemében a legnagyobb istenkáromlás az volt, ha valaki azt mondta magáról, hogy bizony ő Istentől való. Jézus ezt a tényt számtalan alkalommal bizonyította is, mégis akadtak rengetegen, akik ezt támadták. Kinek mondjuk Krisztust? Erőnek, Hatalomnak, Kegyelemnek, Isten Ajándékának? Milyen szépen írja a prófécia: “Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézsaiás 9,5.) Adja Isten, hogy meg tudjuk válaszolni, kicsoda nekünk Krisztus! Ámen.

Aranylakodalom

Alapige: 2 Kor. 3,18.

Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. 

 

Kedves Házaspár, Kedves Ünneplő Sereg!

1973. június 20-án, Budapesten, ezzel az igével indított el benneteket dr. Költő Gyula Nagytiszteletű úr: Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.

Akkor arról hallhattatok egy hozzátok igen közel álló ajkáról, hogy mennyire szükséges ez az át/elváltozás, hogy megy végbe és milyen eredményt, áldást hozhat az életetekbe, közös utatokba. Ha nem is emlékeznétek már rá, akkor is szem előtt lehet az elhangzott esketési igehirdetés, hiszen méltó helyet kapott Nagytiszteletű Költő Gyula lelkipásztor írásban is megjelent prédikációs kis kötetében.

Ma, az 50. házassági évfordulón nyugodt szívvel elmondhatnám az épp a sorban 50. esketési beszédet a kis könyvből, mégsem így teszek. Hiszen mennyi minden történt azóta, 50 év elteltével veletek, bennetek, körülöttetek!

Az ige változásról, elváltozásról beszél, ezt ti is megéltétek az elmúlt 50 év alatt. Változott az a sereg, az a kis csapat is, amely veletek ünnepel, amely titeket köszönt és értetek, a közös útért ad hálát Istennek. Talán ti magatok is sokat, sok dologban változtatok, de hogy az átélt közös idő alatt összecsiszolódtatok, egészen bizonyos. Nekem személyesen is nagy öröm volt hallani arról, hogyan éltétek meg ezt a fél évszázadot. Beszéltetek, meséltetek a kezdetekről, a jegyesség idejéről, az esküvőt megelőző szomorúságról, hogy sajnos kevesebben ünnepeltetek, mint amennyien szerettetek volna. Jó volt hallani arról, ami sokaknak nem sikerül, nektek mégis megadta Istenünk: egy nap se ment le a ti haragotokkal, ahogy a Bibliában Isten is ezt kéri Övéitől, Pál apostol tolmácsolásában. Szándékosan külön-külön kérdeztelek benneteket arról, ami a szívetekben van a közös úttal kapcsolatban. Éppen ezért volt különösen is jó azt hallani, hogy csaknem teljesen ugyanúgy vallottatok mindarról, amit átéltetek.

A Mindenható Isten, aki ezt az 50 évet szeretetével kísérte végig, megadta Nektek azt az áldást, amiről ti is vallottatok: mindent meg tudtatok és meg is tudtok beszélni. Amikor egyikőtök gyengébb volt, a másik tudott erősebb lenni, és ez oda-vissza működött. Mindketten úgy álltatok Isten színe elé 50 éve, hogy az, amire áldást kértek, egyszeri és megismételhetetlen. Ezt az egymás melletti elköteleződést akarta és tudta kegyelmével és szeretetével megáldani Isten. Bővült a család 3 gyermekkel, majd unokákkal is, ők most mind veletek együtt adnak hálát a fél évszázad sok örömteli pillanatáért. Rátok kifejezetten igaz a jézusi felismerés: Amivel csordultig van a szív, azt szólj a száj. Szólta 1973 előtt már 2 évvel is, jegyességetek idején, szólta abban a bizonyos 73-as szép esztendőben és szólja szívetek teljességét őszintén, de soha nem bántóan azóta is.

Adjatok ma újra hálát Istennek a közös út minden percéért! Tegyétek úgy, ahogy- hiszem, gyakran tettétek is: hálát adtatok a társért, a másikért a Teremtőnek! Adjatok hálát azokért, akikkel Isten a közös út kezdetén gazdagított, s azokért is, akik azóta álltak mellettetek örömben és bánatban! Adjatok hálát és emlékezzetek! Sokat prédikálok e kettőről, mert hiszek abban, hogy mindegyik ugyanolyan fontos: emlékezni és emlékeztetni. Isten példává akar tenni benneteket. Azért áld meg, hogy áldássá legyetek szeretteitek és környezetetek életében! Emlékezés és emlékeztetés nélkül ez nem megy! Emlékezzetek a sok segítségre, melyet a közös út elején kaptatok, mikor szüleitek is azon fáradoztak, hogy minden gördülékenyebb, örömtelibb, könnyebb legyen! Adjatok hálát mindig, mindenért! Fontos szám a Bibliában az 50. Jelent Lélek-áradást, isteni közelséget, jelenlétet, felülről történő meglátogatottságot, változást. Kapaszkodjatok ebbe az isteni hűségbe, Lelke erejébe, mindenütt jelenvalóságába! Mert ha így tesztek, valóság lesz a közös út folytatásában is az, amiről Pál beszél: szemlélni fogjátok az Úr dicsőségét és az Úr képére formálódtok, napról-napra, dicsőségről dicsőségre!

Így legyen! Ámen.

 

Eskü, fogadalom

 

Kedves Házaspár!

 

Ígéritek-e, fogadjátok-e az Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök, igaz Isten színe előtt, hogy az 50 évvel ezelőtt tett fogadalmatokat hűen megtartjátok? Hogy akinek most Isten színe előtt kezén vagytok, szeretitek? Hogy szeretetből lettetek egymás segítőtársai, Isten törvénye szerint? Fogadtok-e egymásnak továbbra is hűséget, megelégedést, hosszútűrést? Elszenveditek-e egymást szeretetben, kitartotok-e egymás mellett egészségben, betegségben, boldog, boldogtalan állapotban?

Ha igen, feleljétek: Ígérem és fogadom!

Kezdetben

 

Isten kezdete

Az ember kezdete

A te kezdeted

Karácsony előtt döbbentem rá újra, már sokadjára, hogy egy nagyon fontos szó: KEZDETBEN, két meghatározó helyen: az első bibliai könyvben és János evangéliumában is szerepel. Mindkettő rögtön az első szó az említett könyvekben. Szeretünk az év első hónapjában ezzel a szóval foglalkozni. A kezdet mindig újat jelent. Lehetőségeket, áldásokat, reményt. Újat. Ma három kezdetről szeretnék előttetek beszélni.

Az első Isten kezdete, mely semmitől nem függ, nincs semmi azt megelőző dolog. Isten kezdete mindig tiszta, őszinte, s nem azért létezik, mert valaki kérte, akarta, kierőszakolta, hanem mert a legnagyobb, maga Isten, így látta jónak.

Isten kegyelme a folyamatos kezdet.

Isten kezdete olyan üres lap, ahol az előző lap lenyomata nem látszik. Mikor még iskolás voltam, különösen a nagyméretű üres füzetem nézett ki úgy, hogy még a harmadik oldalon is átütött az, amit az első oldalra írtam. Másnak talán nem tűnt fel rögtön, engem mégis nagyon zavart. Nem használt se radír, se más, a nyom ott maradt. Isten kezdetében meg hasonló sincs. Ha ő újat ígér, nem a régit toldozza, hanem teljesen tisztát, újat ad. Kezdetben Isten teremt. Cselekszik. Szól és tesz. Ezzel indul minden. Ezzel kezdődik a világ története, mert

A kezdet Istennél mindig cselekvés is.

Nem tanakodik, nem mérlegel, hogy egyáltalán megéri itt bármit tenni, akarni? Kell nekem plusz teher? Isten nem mérlegel, ahogy mi emberek gyakran tesszük, Ő dönt. Az emberért, az ember mellett dönt. A világért, a világ mellett dönt.

Nem tudom erről a folyton cselekvő Istenről úgy beszélni, hogy ne jusson rögtön eszembe a sokszor olyan nehezen és rosszul cselekvő ember. Nehezen, mert a mi kezdetünk sokszor más valaki aktivitását igényelné. Isten nem vár másra. Újat ígér és el is hozza. Megcselekszi. A mi kezdetünk sokszor csupán üres ígérgetés, hogy majd 2025. Január 1-től minden más lesz, csak üsse el az óra az éjfélt, majd én megmutatom mindenkinek! Aztán senki nem változik, mert a szavakat nem kíséri más, csak az álmodozás. Cselekedet biztosan nem.

A kezdet Istennél mindig valami a semmiből.

Creatio ex nihilo, ahogy a teológia első évében megtanultam. Ő képes erre. Mi pedig még az ellenkezőjét produkáljuk folyamatosan: ahol Isten épít, újat ad, ott mi hamar rombolunk, mintha szükségszerű lenne mindent visszaépíteni az életünkben. Isten a semmiből teremt magának egy világot, benne mindennel, ami kedves a szemének, amiben Ő gyönyörködni tud, mi pedig a mindenből képesek vagyunk pillanatok alatt semmit előhozni. Így volt ez az első emberpár életében is. Kaptak képzeletben egy hatalmas fehér lapot, amire annyi szépet rajzolhattak! Ők pedig egyre csak a lap közepére rajzolt tiltott fát nézték, egy idő után minden más a lapon elhalványult, s amit korábban említettem, hogy átüt a rajz akár három oldalon keresztül is, most is így lett, de ez már nem csupán őket szomorította el, hanem Istent is. Így lett a mindenből semmi. Pedig Isten épp fordítva álmodta meg és hozta létre: a semmiből a mindent.

A kezdet Istennél azt jelenti, hogy Ő abban mindig jelen van.

Örök jelenlétét takarja az, hogy Jánosnak ezzel indul a könyve: Kezdetben volt az Ige és az Ige Istennél volt. Maga Isten volt az Ige. Ebben a Kezdetben minden adott ahhoz, hogy csakis áldásokban folytatódjon és teljesedjen be a kezdés.

Istennél ilyen a kezdet. Az embereknél egészen más. Egyetlen kérdésem marad a mai nap vége felé közeledve: milyen a te kezdeted? Ha a január elseje nem is volt éppen olyan, mint amire vágytál, a holnapi nap is egy új kezdet. Az még lehet más, tiszta, szép, Istennek kedves. Ugye teszel érte, hogy a te kezdeted hasonlítson Istenéhez?

Kezdd újra, de már Vele és Benne! Hadd dobbanjon Isten szíve a tiéddel! Hadd simítson keze a tiéddel! Hadd szólaljon meg hangja a te hangodon keresztül! Hadd lépjen Ő eggyel közelebb a másikhoz, a felebaráthoz a te lépéseden keresztül!

Légy ebben te magad Isten partnere! Ámen

Egy evangélikus lelkész gondolata

A hitelesség nem belőlünk fakad. A hitelesség a Szentlélek erejének torzítatlan átbocsátása magunkon. Európa egyházának nem szélességre, hanem mélységre van szüksége.