Ezékiel 34,9-10a
“Ezért ti,
pásztorok, halljátok meg az Úr igéjét! Így szól az én Uram, az Úr: Én most a
pásztorok ellen fordulok, és számon kérem tőlük a nyájamat.”
Szó szerinti és
átvitt értelemben is meghatározó a pásztorkodás a Szentírásban. Szó szerint
azért, mert megélhetési forrásként alapvető munkának számított, átvitt
értelemben pedig a vezetők, szolgálattevők is annak számítottak. A mai szakasz,
a 34. fejezet, kiábrándítóan kezdődik, majd páratlan isteni ígérettel
folytatódik - az már a holnapi rész lesz, ma még a szomorú valóság áll
előttünk. Böjti időben járva, Istenünk nekünk is ugyanolyan lelkülettel szól,
mint a prófétai korban, ugyanúgy üzen, mérlegre tesz, felénk fordul / csak
remélem, hogy nem ellenünk / és bizony bennünket is számon kér.
Nem hiába írja
János az első levelében: nagyobb a mi szívünknél és mindent tud -> a jót is,
amivel nem szabad kérkednünk, de a rosszat is, a bűnt, amit oda kell vinni Elé!
Amíg a jó pásztor
megérkezik és elkezdi uralkodását, Isten nem hagyja szó nélkül a hűtlen
pásztorok lelkületét, “munkásságát”. Sok rosszat megtudunk a vezetőkről, akikre
sokak bízattak. Azért mondjuk így, mert társadalmi-és vallási vezető rétegnek
egyaránt szól ez a szakasz. Egy bibliamagyarázó így fogalmaz: Ezékiel idejében
a pásztorok ragadozókká váltak. Ezt a ragadozói hozzáállást részletezi a
próféta, s mielőtt - nem is olyan sokára - a kettős örömhírről beszélne: 1) jön
a jó pásztor, ki megemlékezik az elfeledtekről, 2) Isten a kőszív helyére
hússzívet ad, új szív és új lélek lesz az Úr ajándéka Övéinek, előtte még itt a
fájó, kemény valóság:
a pásztor magát
legelteti. Nem foglalkozik a rá bízott nyájjal. Legyen szó királyról, papról,
prófétáról, vagy akár a legszűkebb körre, a családra gondolva, a családfőről,
mindig veszély és kísértés ez: magam legeltetem, az én igényeim, az én
szükségleteim fontosak, minden egyéb csak ezután jön (már ha jön). Istennél
viszont ez teljesen másként van! Ő soha nem egyénben, mindig közösségben
gondolkodik! Képzeljünk magunk elé egy táblát, aminek egyik oldalán az Ezékiel
34-ben olvasható hűtlen pásztorok szerepelnek, belőlük is néhány kicsit sem
kedves fogalom: hűtlenség, korrupció, zsarnokság, kizsákmányolás, énközpontúság,
hatalmi visszaélések, önzés, ravaszkodás. Van azonban a táblának másik oldala
is, ahol a János 10 alapján ezek találhatók: szeretet, gondoskodás, bizalom,
oltalom, vezetés, hűség, támasz, önfeláldozás, elköteleződés, jövőkép. Míg az
egyik oldalon azt látjuk, hogy az én mindig sokkal fontosabb, mint mások, addig
a másik oldalon éppen fordítva van ez. A másik oldal, János 10, a jó pásztort
állítja elénk, példaként. Ő nem hűtlen pásztor. Ő ismeri, szereti, vezeti, óvja
a rá bízott nyájat. Nevén szólítja azt, aki rá van bízva, az pedig meghallja és
követi hangját. Jézus önvallomásában megtaláljuk mindazt, ami a mai szakaszban,
szakaszból hiányzik. Isten rendje, szándéka, terve nem ez. Fel is emeli ellene
szavát. Szól, fordul, számon kér, de majd kegyelmez is. Többé ők maguk nem
lehetnek pásztorok, de lesz pásztor felettük!
Szomorú
belegondolni, hogy ezek a pásztorok a prófétai korban duplán, sőt triplán is
kudarcot vallottak: 1) hűtlenek Istennel szemben 2) hűtlenek a nyájjal szemben
3) hűtlenek saját magukkal szemben, hiszen képtelenek saját hivatásukat,
szolgálatukat betölteni. Arcul köpik saját elhívásukat. Valaki - a LEGnagyobb -
odaállította őket, ahol segíteni, vezetni, támogatni, példává válni kellett
volna, de elbuktak, mert épp az ellenkezője valósul meg; a 10. versben ezt
találjuk: megeszik a nyájat. Sok Ezékiel prófétánál a képes beszéd. Sok
hasonlatot, példázatot használ - mai szakaszunk is ilyen. Kizsigerelik,
leuralják, semmibe veszik azokat, akikről gondoskodni kellene, mert ez lenne
Isten célja velük. A másikkal, a másikért lenni. Ehhez képest a kegyetlen
valóság ez: erőszakosan és kegyetlenül uralkodnak rajtuk.
Préda lett a
nyáj. S ebben hatalmas felelőssége volt a pásztoroknak, akik hagyták, engedték
ezt, hogy ez az állapot beállhasson. A pásztor őriz, felügyel, elhárítja a
veszélyt, terelget, szeret, törődik, gondoskodik a keze alatt lévőkről. Hogy mi
a valóság akkor? A vezetők korruptak, a nép nyomorog. S mi van a kettő között?
Hol tud ez a kettő úgy összekapcsolódni, hogy abból gyógyulás legyen? Isten
terve, kegyelme és jósága a kapocs, mert ez az állapot még nem a vég! Nagyon
mély, fájdalmas és kilátástalan ez a helyzet, de Isten már látja azt, amit a
hűtlen pásztorok és a nyomorúságban rekedt nép még nem: LESZ változás. Ez a
változás Isten akarata. Ő maga jön el népe közé. Erről már a folytatás beszél,
a 11. verstől.
A mai szakaszunk
nagy szava a hűség. Hűség Istenhez, másokhoz, önmagunkhoz, a szolgálatunkhoz.
Sokféle jelzőt aggatunk másokra és magunkra is. Ha most csak egyetlen szót,
jelzőt lehetne, vajon a hűség lenne az? Adja Istenünk, hogy soha ne hűtlen,
hanem mindig hűséges pásztorai lehessünk, akiket használni tud és fog is
üdvözítő tervében! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése