Pápa után,újra itt

Olyan szinten feltöltött ez a majdnem egy teljes nap a Drágáimmal, hogy ez a dallam fejezi ki leginkább a hangulatom! :) És hamarosan újabb napok, csaknem egy teljes hét jön majd, amikor még több ölelés, még mélyebb baráti beszélgetések, még több Szerelmemmel töltött idő lehet enyém! A távolság megtanított értékelni a kapcsolataimat. Hogy nagyon kell szeretni, erősen kell ölelni, szorítani, bátorítani a másikat, de soha túl görcsösen vagy szorosan, hisz meg kell hagyni a másik mozgásterét is. Nagyon jó volt újra látni, átölelni fogadott Öcsémet, Csepit, Janezt, Tamást, és külön öröm volt "beesni" egy fél napra az én Kincsemhez, átölelni, és újra (már sok ezredjére) a szemébe nézve közölni vele, mennyire szeretem. Éppen egy éve, tavaly február első napján költöztem el Kaposvárra, nagy könnycseppek és sóhajtások követték utamat ide. És eltelt egy év, nagyon sok dologban megváltoztam, de alapvető jellemem nem változott, láttam sok dolgot, de egyre inkább azt érzem, hogy a város nem nekem való. Hiányoznak ezek a nagy ölelések, jó dolog az egyedüllét, tényleg az, de nem hosszú távon. Magamra találtam, most aztán szeretnék családot találni, Kedvesemmel, pici babával, babákkal, ha Isten is jónak látja. Ahogy járok itt a városban, sokszor azt érzem, senki nem ért meg. Beszélgetések, tanácsok, sajnálkozások, és mégis: mintha falra hányt borsó lenne. Aztán jön egy telefon, egy mindennapos, mert jaj nekem, ha nem tudatom hogylétem az én jó anyámmal, és máris minden félelmem, fájdalmam, honvágyam elszáll a hideg téli széllel... :) Áldom Istent, hogy így támogat egyedüllétemben, társas magányomban! Köszönöm!