"Sodródni kell az élettel!"

A kóruspróba után nem tudtam már elmenni az imahét mai alkalmára,így elmentem moziba. Nagyon közel állnak hozzám az ilyen jellegű filmek. És ha már a testi öleléstől távol is vagyok,most kaptam egy nagy adag lelkit. Van egy mozzanat,amikor az apa közel engedi (végre) magához háborúból hazatért,sérült fiát...Ott majdnem kicsordult a könnyem,mert eszembe juttatta,amit minden egyes nap meg kell szenvednem magamban,a szüleim közelségének,szeretetének és ölelésének hiányát. Ez ma egy nagyon szép film volt. Tartalmas,építő. Van az én mostani (egy éve tartó) vekengésemben valami gyönyörű, valami keserédes,amire jó lesz majd később visszaemlékezni,tudom. De ettől függetlenül most nagyon rossz. Közel a 30hoz,most érzem legjobban és legmélyebben,mit adott nekem ez a pár év,mennyi szeretetet,biztatást,simogatást és erőt kaptam otthon,az otthoniaktól. Senki nem érti ezt,ha belegondolok. Még a Párom sem. Hogy is értené,hisz ő még szülőjével és húgával él egy fedél alatt. Én meg itt vagyok,minden szerettem szétszórva az országban: családom Szabolcsban,500 km-re innen,(egész pontosan 490),barátaim Pápán,szerelmem is Pápán. De látom már a végét. Látom azt,hogy lesz ez még több,lesz még részem szüleim ölelésében,még ha most nincs is. Ebben nem változom meg soha. És már nem érdekel, ki mit gondol rólam emiatt. Elmúlt életemben a "hagyjatok már érvényesülni,szárnyalni akarok,szabadon" érzése,gyökereim vannak,kötődöm valahová,ami nem Somogy,de még csak nem is a szomszédos régiók egyike. Tudom,hogy lesz még részem ölelésekben! Hiszem,hogy az én szerető Istenem megadja ezt nekem.