Mégis!

Jó lett volna magamba szívni a tavaszi napfényt. Ehelyett egész nap esett az eső. És mégis...! Az egész nap megtelt örömmel, hálával, szolgálattal, békével, nyugalommal. Minden vasárnap csodás. Nem keserű, sanyargató böjt ez. Sokkal inkább az apró kis csodákra való naponkénti rácsodálkozás, melybe beleremeg a szívem is. És amikor egy ovis csemete azt mondja, Jézusnak varázsa van, attól él újra Jairus leánya... Na ez a nap csúcspontja! Nekem kell ez a "varázs". Jó, hogy a gyermek még hisz a csodában! Az ő életük, az ő szerető kis szívük még képes az emberi értelemmel fel nem fogható CSODA befogadására! Egy élmény velük foglalkozni. Ha csak kicsi is ragad rájuk abból a szeretetből, amit próbálok feléjük sugározni, már nem hiábavaló a munkám. Persze ott vannak eközben az idősek is, akiknek látom a szemükben a fájdalmat, a betegség, a gyász ütötte sebeket, és bizony olykor a könnyeket is. Hogyan is tudnék én a magam 28 évével vigasztalni? Ha fentről nem jön a szó, hiába minden emberi okoskodás. Nem akarok langyos lenni. Akkor kiköp az Úr. Égni szeretnék a vágytól, hogy az első szeretet lángja elevenen lobogjon bennem! Hogy fél év múlva is azt mondhassam: jó nekem itt lenni. Szerető emberek között, városi nép között, akiket igazából sosem szerettem. Most mégis ők a "családom." Istenem, áldd meg a kaposváriakat!