Minden kép mást jelent.Mindenkinek mást.Ebben én a mohóságot látom.Gyerekként mindig azt vártam,mikor cseppen le az utolsó vízcsepp is a faágról,levélről.Sőt,egyik kedvenc elfoglaltságom a jégcsapokhoz kötődött. :) Érdekes,hogy hiába telnek az évek,20 évvel később is megmarad néhány dolog,talán beidegződésként. Ha havazik,még ma is megállok az utcán szájtátva,hátha sikerül elkapni egyet-kettőt.Van,amiből nem lehet kinőni.De a mohóságot nem szeretem.Pedig igen mohó tud lenni az ember.Minden tekintetben.Most a kapcsolatomban érzem leginkább ezt a mohóságot.Szorítani,kiélvezni az utolsó együtt töltött napokat,görcsös mohósággal magamhoz ragadni valamennyi érzelmes pillanatot,mert nem tudom,mikor lesz újra részem ebben.És ez fájó mohóság.Kilátástalanság,de reményteljes.Tudom,hogy minden a legjobban alakul majd,mert életem a legjobb kezekben van.De nehéz a búcsúzás.Még ha csak ideig-óráig való is.Sosem tudtam elbúcsúzni-sosem úgy,ahogyan szerettem volna.Ezért az utazásom is magányos lesz.Nem akarom,hogy búcsúzni kelljen,ne kísérjen ki senki!Így is épp elég nehéz lesz.De a szerelem,s az a hűség, a bizalom,ami mögötte van,erősebb,mint a félelmem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése