Kezdetben

 

Isten kezdete

Az ember kezdete

A te kezdeted

Karácsony előtt döbbentem rá újra, már sokadjára, hogy egy nagyon fontos szó: KEZDETBEN, két meghatározó helyen: az első bibliai könyvben és János evangéliumában is szerepel. Mindkettő rögtön az első szó az említett könyvekben. Szeretünk az év első hónapjában ezzel a szóval foglalkozni. A kezdet mindig újat jelent. Lehetőségeket, áldásokat, reményt. Újat. Ma három kezdetről szeretnék előttetek beszélni.

Az első Isten kezdete, mely semmitől nem függ, nincs semmi azt megelőző dolog. Isten kezdete mindig tiszta, őszinte, s nem azért létezik, mert valaki kérte, akarta, kierőszakolta, hanem mert a legnagyobb, maga Isten, így látta jónak.

Isten kegyelme a folyamatos kezdet.

Isten kezdete olyan üres lap, ahol az előző lap lenyomata nem látszik. Mikor még iskolás voltam, különösen a nagyméretű üres füzetem nézett ki úgy, hogy még a harmadik oldalon is átütött az, amit az első oldalra írtam. Másnak talán nem tűnt fel rögtön, engem mégis nagyon zavart. Nem használt se radír, se más, a nyom ott maradt. Isten kezdetében meg hasonló sincs. Ha ő újat ígér, nem a régit toldozza, hanem teljesen tisztát, újat ad. Kezdetben Isten teremt. Cselekszik. Szól és tesz. Ezzel indul minden. Ezzel kezdődik a világ története, mert

A kezdet Istennél mindig cselekvés is.

Nem tanakodik, nem mérlegel, hogy egyáltalán megéri itt bármit tenni, akarni? Kell nekem plusz teher? Isten nem mérlegel, ahogy mi emberek gyakran tesszük, Ő dönt. Az emberért, az ember mellett dönt. A világért, a világ mellett dönt.

Nem tudom erről a folyton cselekvő Istenről úgy beszélni, hogy ne jusson rögtön eszembe a sokszor olyan nehezen és rosszul cselekvő ember. Nehezen, mert a mi kezdetünk sokszor más valaki aktivitását igényelné. Isten nem vár másra. Újat ígér és el is hozza. Megcselekszi. A mi kezdetünk sokszor csupán üres ígérgetés, hogy majd 2025. Január 1-től minden más lesz, csak üsse el az óra az éjfélt, majd én megmutatom mindenkinek! Aztán senki nem változik, mert a szavakat nem kíséri más, csak az álmodozás. Cselekedet biztosan nem.

A kezdet Istennél mindig valami a semmiből.

Creatio ex nihilo, ahogy a teológia első évében megtanultam. Ő képes erre. Mi pedig még az ellenkezőjét produkáljuk folyamatosan: ahol Isten épít, újat ad, ott mi hamar rombolunk, mintha szükségszerű lenne mindent visszaépíteni az életünkben. Isten a semmiből teremt magának egy világot, benne mindennel, ami kedves a szemének, amiben Ő gyönyörködni tud, mi pedig a mindenből képesek vagyunk pillanatok alatt semmit előhozni. Így volt ez az első emberpár életében is. Kaptak képzeletben egy hatalmas fehér lapot, amire annyi szépet rajzolhattak! Ők pedig egyre csak a lap közepére rajzolt tiltott fát nézték, egy idő után minden más a lapon elhalványult, s amit korábban említettem, hogy átüt a rajz akár három oldalon keresztül is, most is így lett, de ez már nem csupán őket szomorította el, hanem Istent is. Így lett a mindenből semmi. Pedig Isten épp fordítva álmodta meg és hozta létre: a semmiből a mindent.

A kezdet Istennél azt jelenti, hogy Ő abban mindig jelen van.

Örök jelenlétét takarja az, hogy Jánosnak ezzel indul a könyve: Kezdetben volt az Ige és az Ige Istennél volt. Maga Isten volt az Ige. Ebben a Kezdetben minden adott ahhoz, hogy csakis áldásokban folytatódjon és teljesedjen be a kezdés.

Istennél ilyen a kezdet. Az embereknél egészen más. Egyetlen kérdésem marad a mai nap vége felé közeledve: milyen a te kezdeted? Ha a január elseje nem is volt éppen olyan, mint amire vágytál, a holnapi nap is egy új kezdet. Az még lehet más, tiszta, szép, Istennek kedves. Ugye teszel érte, hogy a te kezdeted hasonlítson Istenéhez?

Kezdd újra, de már Vele és Benne! Hadd dobbanjon Isten szíve a tiéddel! Hadd simítson keze a tiéddel! Hadd szólaljon meg hangja a te hangodon keresztül! Hadd lépjen Ő eggyel közelebb a másikhoz, a felebaráthoz a te lépéseden keresztül!

Légy ebben te magad Isten partnere! Ámen

Egy evangélikus lelkész gondolata

A hitelesség nem belőlünk fakad. A hitelesség a Szentlélek erejének torzítatlan átbocsátása magunkon. Európa egyházának nem szélességre, hanem mélységre van szüksége.

Ézsaiás 57.

 

Füle Lajos

Értelme sincs talán még, meglehet,

hogy csendben veled beszélgetek.

Pedig, amíg formálnak ős csodák,

őrt áll nekik s neked a nagyapád,

s kérdezgeti a nagy Titoktudót:

milyen leszel, nagyon vár, csöpp utód?

Miből szövi lényednek szövetét

szellem, anyag, test-föld és lélek-ég?

Áldás leszel? Szelíd dal, halk derű?

Katáng szemű vagy gesztenye szemű?

S milyen nemű? Fiú, lány? Mondd, ki hát?

Sudár fa, vagy lehajló kis virág?

Akármilyen s akárki is leszel,

de küldetést hozol… Hiszem… hiszem!

Füle Lajos: Unoka-vallató

Meg van írva

 

Szent harcunkban, mely ránk van bízva itt,
Ki fog megállni, győztes vaj‘ ki lészen?
Reánk zúdítja ádáz hadait
Bősz ellenségünk álnokul s merészen.
Erő mit ér, mit ér a bölcsesség,
Ész és tudás e harcban nem elég,
Csak egy a fegyver, mely a küzdést bírja,
A Lélek éles kardja: „Meg van írva!“

Ó nézd, miként küzd Mesterünk vele,
S meggyőzi a kísértőt a pusztában,
Mint veszt csatát ádáz ellenfele
Ott az utolsó nagy haláltusában!
Csodálatos, példátlan küzdelem,
Mocsoktalan, felséges győzelem!
Mi volt, mi Sátánt megfutásra bírta?
A Lélek éles kardja: „Meg van írva!“

Dicső Urát híven követve küzd
a kis sereg, mit vérével megváltott,
Bűn és kísértés száz veszélye közt
Halad tovább, meggyőzve a világot.
Mi tartja fenn az Úr kis csapatát?
Mi ád erőt, megnyerni a csatát?
Mi az, mi küzdni, győzni megtanítja?
A Lélek éles kardja: Meg van írva!“

Szólott az Úr – s a csillagezres ég
Ím létrejött a semmiség ködébül,
Szól majd az Úr – s tűzláng között elég
Ez a világ és romjain új épül.
Ily szónak ellenállni hát ki mer,
Melytől világok lesznek s múlnak el? !
Boldog, ki remélve, várva, bízva,
Erősen áll e sziklán: „Meg van írva!“

Isten maga mondá ki az Igét,
S ki elveti, Istent csúfolja meg,
Higgy az Igében, s oszlik a setét,
S fut a gonosz, ki úgy óhajtja veszted.
De megbotolsz, s el is bukol hamar,
Célt és irányt sötét homály takar,
Előtted örvény szörnyű torka nyitva,
Ha nincs veled e fáklya: „Meg van írva!“

Ne hidd, hogy tán Istent szolgálhatod,
Ha nem Igéje kormányozza lelked!
Amíg szava szívedbe nem hatott,
Távol vagy Tőle, sőt még meg sem lelted.
A hit számára nincsen más alap,
Az Ige csak, mely volt , van és marad,
A szolgálat azokra van csak bízva,
Kik ettől el nem állnak: „Meg van írva!“
*
Isten trónjánál áll a szent sereg,
Fehér ruhában, pálmaág kezében,
Kies mezőn, hol hűs forrás cseveg
Legelteti a Bárány őket szépen.
Üldözte egykor Sátán vad dühében,
De hittek ők az Isten Igéjében,
Mint győztesek szálltak alá a sírba,
S végső szavuk is ez volt: „Meg van írva!“

 

Kühn B. után németből Vargha Gyuláné

Az Úr csodásan működik

 Nincsenek véletlenek. Minden hónap első hétfőjén hókezdő istentiszteletet tartunk a diákoknak templomunkban. A tanév utolsó hókezdő hétfőjén is összegyűltünk, ahol az igehirdetés előtt mindig van egy digitális evangélium, kép vagy videóklip. Most én voltam egy képpel, amin pipacs és búzavirág, a két kedvencem látható. Sose tudom, vagy csak nagyon ritkán, mi lesz az igehirdetés témája, de most nagyon jól jött ki, mert az igehirdetésben is szerepelt egy történet, virágokkal. Nincsenek véletlenek. Jön Isten és felnagyít valamit, emlékeztet, rámutat arra, hogy az Ő kezében minden olyan szépen egybesimul, illeszkedik. Nem kell görcsölni, mert nem a karma, nem a sors, hanem egyedül Isten oldja meg, ami emberileg kérdéses, titokzatos vagy nehéz. Köszönöm, Uram, ezt a mai élményt, már sok ilyet adtál! Hálás vagyok érte, Érted! 💓

Pásztornak lenni....versrészlet Ürögdi Ferenctől

 Pásztornak lenni - tudod mit jelent?

 Szeretni hívőt és istentelent,

 Törölni könnyet, s adni kenyeret,

 Imádkozni nem tudni eleget,

 Remélni ott, hol más sincs, csak közöny,

 S hirdetni, hogy fény van túl a ködön,

 Pásztornak lenni - tudod mit jelent?

 Első bűnösnek lenni idelent,

 S kegyelmet venni csak kegyelemért,

 Hogy megszűnjék az örökös miért.

 A pásztor-törvény: bár bűnös vagyok,

 Uramról mégis áldva szólhatok!

 A pásztor hős lesz, ha erőtlen,

 Az éhezés tőle nem idegen,

 Mezítelen, ha kell, vagy bujdosik,

 Alázatra ő mindig így szokik.

 Szidalmazásra hallgat, s nem felel,

 Urától mindent jó szívvel vesz el.

 Ha ünneplik, Istenre rámutat:

 "Kegyelméből jártam meg az utat,

 Minden dicséret csak Őt illeti,

 Én csak szolgája voltam Őneki"

 De tudja jól, kinek van, adatik,

 S ki kevesen hű, sokra bízatik!