Túrmezei Erzsébet

Maradj a posztodon! Ott a helyed.

Ha elfogadtad, amit ő ígért,

a legjobb dolog: hinni!

Az Ő szent lényét sérti a "miért-,

és a te Igéd: bízni!

Az Atya tökéletes terve. A Fiú tökéletes áldozata. Értünk.

Farkas József igehirdetéséből,mert megfogott...

A Biblia különböző személyekben kiteregeti egész belső valómat. Én vagyok a tizenkét apostol, én vagyok a kételkedő Tamás, (időnként ez van bennem), én vagyok a hősködő Péter, aki mellesleg gyáva, és elfut a próbá1tatás órájában. Én vagyok az áruló Júdás, én vagyok a hetvenkedő Góliát, és én vagyok a kicsi Dávid, aki Isten nevében megharcolja harcát és így tovább. A Biblia tehát kiteregeti belső világomat és, aki jól olvassa a Bibliát, az hallja a hozzá szóló szót is, de közben átéli: egész léte isteni megvilágításba kerül. 

Majd te mondod, hogy merre kell menni,

csukott szemmel csak abban hinni,

hogy már egyedül biztos nem menne,

hogy az ember elveszett lenne.

Jakab Sándor református lelkész gondolata

 Mert, ha Jézus minden kincsünk, akkor 

minden nap

 megtart 

a kegyelem.

Az a baj a sírással, hogy hiába ad megkönnyebbülést- addig, amíg sírsz, nem tudsz felfelé tekinteni, csak lefelé, a mélybe, mintha a  mélység bármiben tudna segíteni... Aztán megunod a saját kesergésed, feltekintesz az égboltra és rádöbbensz: nincs itt vége, van tovább, ahogy Zorán mondja: "jó lesz egyszer majd".

Áldott az Isten, hogy megőrzi életem, kedvem és testemet-lelkemet ebben a zavaros időben is! Minden okom meglenne a szomorkodásra, most valahogy semmi nem úgy sikerül, ahogy szeretném, és mégis: tegnap olyan lelki támaszra találtam kollégák szavain, mozdulásain keresztül, hogy csak egyetlen szó szaladgált a tudatomban: hála. Hálás vagyok Istennek, hogy nem hagy a padlón. A forgalmi vizsga 8 nap múlva lesz, és az oktató abban a tudatban él, hogy nekem ezen kívül semmi másra nem kell költeni, beírt hát még jó pár plusz órát. (Kétlem, hogy ennyire béna lennék, de legyen az ő hite szerint, ha kell a gyakorlás, tőlem megkapja.) Aztán ott van a honvágy, amin Isten megint csak segít: elküldi hozzám az én drága anyámat, hogy a vizsgaistentiszteletemen ő is jelen lehessen, hogy a sok kedves gyülekezeti arc mellett az én drága anyám arca is rám ragyoghasson. És ott a szakdolgozat, amihez rengeteg anyagom van, már csak ki kell préselnem magamból egy remekbe (?) szabott írást, ami elnyeri majd a tanárok tetszését (bár ilyen úgysem lesz)... Tele vagyok (vagyis lennék) félelemmel, szorongással, és igen: megfelelési kényszerrel is, mert ezt tényleg jól látják bennem azok, akik felé megnyílok, de hála érte, hogy ezen is tudok faragni, minden nap picit többet és jobban. Ami fáj, az a magány. Isten az egyetlen társam, ami több, mint elég, de néha olyan jó lenne szólni valakihez.. Elmondani, mi bánt, mitől félek, vagy épp mi okozott örömöt a napban. Társasági ember lévén sose gondoltam, hogy lesz az életemben egy teljes ilyen év (plusz néhány hónap), amikor mellőznöm kell szeretteim közelségét. Nagyon nem nekem való ez most. És akkor csodálkoznak, ha még a menzán is leragadok, mert ahogy ők hozzám tudnak szólni, ahogy az egyszerű "munkások" kezelnek és amilyen szeretettel fordulnak hozzám, az hazarepít engem minden egyes alkalommal, amikor velük vagyok. Szeretem őket. A piciket is, az időseket is, kezdek magamra találni, feloldódom, megnyílok a közelükben. És ez olyan jó! De a saját fajtám azért nagyon hiányzik. A vérem, a családom. Akik még szabolcsiak. Én már ezt sem tudom elmondani magamról. Messze sodort az élet. De hátha visszasodor! Hátha Isten jónak látja majd, hogy hazavigyen. Ne csak így, lélekben, ahogy behunyom a szemem és már otthon is vagyok, aztán kinyitom a szemem, és újra a csend, a magány és a hiány fogad. még jó, hogy betölt a kegyelem minden rést, minden üresjáratot! Nem tudom, Uram, mit szeretnél kezdeni velem, főleg azt nem, hogy hol, de RÁD bízom egész életem, bizonytalanságom, félelmem és mindenem, mert Nálad minden rendezett, teljes, békés. Nálad minden javamra szolgál. Légy áldott ezért, Istenem! ❤